Az utóbbi években egyre keresettebbek az építőipari szakemberek – ez mind itthon, mind külföldön is megfigyelhető jelenség. Frissen alakult családok, nagycsaládok, idősebb házaspárok, egyedülálló személyek, igazából mindenkinek lehet oka egy kiadós lakásfelújításra, hiszen mindannyian szeretjük komfortosan érezni magunkat otthonaikban.
Erre a munkára pedig általában szeretnénk megtalálni a legmegfelelőbb szakembert, akire biztos szívvel rá tudjuk bízni ennek a projektnek a megvalósítását. Így legyen az illető festő, padlóburkoló, szigetelő, vízvezeték-szerelő vagy akár villanyszerelő, nem valószínű, hogy sokáig munka nélkül maradt volna ezekben az időkben.
Manapság már sokkal többen engedhetnek meg maguknak lakásfelújítást, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, ebből pedig egyenesen következik, hogy sokaknak van szüksége az e téren dolgozó, tanult munkaerőre. Ez abból is kitűnik, hogy ha megfigyeljük a statisztikákat, a legtöbben az ilyen irányultságú szakemberekre kerestek rá az erre szolgáló applikációkban is.
Erre még rátesz egy lapáttal az utóbbi években meginduló lakásfelújítást szorgalmazó, állami támogatás is, amelynek következtében még többen kaptak kedvet az építkezésekhez. Egy felmérés szerint a magyar lakosság 49 százalékának vannak erre vonatkozó elképzelései a következő évre. Igaz, különböző mértékekben, de mindannyian szívesen változtatnának a lakásaikon, bár valljuk be, ezzel a legtöbben így vagyunk. Még ha odáig nem is jut el a dolog, hogy megvalósítjuk, általában támad egy-két kósza ötletünk, hogy hogyan lehetne még kellemesebbé alakítani lakhelyünket.
Pontosan emiatt, hogy ennyien igényt tartanak az ilyen típusú szolgáltatásokra, elkezdett jelentős munkaerőhiány jelentkezni e téren. Míg régebben lényegesen könnyebb volt megbízható szakemberekre szert tenni, mostanában már nagyon szemfülesnek kell lenni, ha erre vágyunk.
Alkalmazások hozzák össze a szakembereket és a megrendelőket
A fenti problémákon segítenek a különféle alkalmazások, melyekre mind magánszemélyként, mind szakemberként regisztrálhatunk. Az alkalmazás keretein belül pedig ki-ki megtalálhatja, ami után kutat: munkaerő vagy munka után. Ezeket az alkalmazásokat meglepően könnyű használni, az egyik legkedveltebbre már Magyarországon is mintegy tízezren regisztráltak.
Az alkalmazásokban a felhasználó profilunk regisztrálása után meg kell adnunk a földrajzi helyzetünket is, hiszen ez alapján tudnak majd keresni a számunkra embereket az applikációk. Ezután beírjuk, hogy milyen munkára várunk szakembert, akik így árajánlatokat tudnak adni.
Ennél a pontnál pedig csak választanunk kell már, ahol közre játszhat a szakemberre adott értékelés, amelyet mi is adhatunk a munkája elvégeztével. Az értékelés vonatkozhat a kommunikációra, a hozzáállásra, a munka minőségére vagy akár az árra is. A legtöbb alkalmazásban hozzászólni is lehet, így gyorsan kiderül, ha egy szakember nem megfelelő minőséget képvisel.
A legtöbb esetben érdemes még átnézni a szakember profilját, akik általában feltöltenek magukról fényképet, a fölrajzi helyüket, illetve az elvégzett tanulmányokat, munkáikat is megjelölik. A feltöltött fotók, dokumentációk szemrevételezésével pedig még biztosabbak lehetünk a döntésünkben, hiszen meglátszik az igényes munka, akár egy kép keretein belül is.
A szakemberek részére az ilyen alkalmazások használata komoly munkákat hozhat, ezért fontos, hogy minél több adatot adjanak meg magukról. Az appok készítői pedig erőforrásokat áldoznak a szakik felkutatására, akiket még meg is kell győzni, hogy regisztrálják magukat. Nélkülük ugyanis nem működik a rendszer, és legyen akárhány ezer érdeklődő, ha nincs szakember, akkor gyorsan hamvába dőlnek a hasonló, modern kísérletek.
Nagy a pörgés az építőiparban
Ahogy azt korábban írtuk, hatalmas a pörgés az építőiparban, mely minden területen meglátszik. A szigetelőanyagoknál különösen komoly drágulás érzékelhető, a sokféle módon felhasznált polisztirol ára megduplázódott, ami miatt viszont a korábban drágább szigetelőanyagok felé áramlottak a vevők. Emiatt a kőzetgyapot és az üveggyapot ára is elszállt, előbbinél több hónapra, utóbbinál viszont már csak jövő évre veszenek fel új rendeléseket.
Hasonlóan jól teljesít a poliuretán, melynek felhasználásából két harmadnyit tesz ki világszerte a purhab. Ez Magyarországon sincs másképp, a meglóduló felújítási kedv és az építőipar szárnyalása nagy mennyiséget használ el belőle folyamatosan.
A felújításoknál kiváló megoldás a szórt purhab, ahol a szakemberek a helyszínen keverik be a két komponenst, mely a levegő jutva azonnal többszörösére dagad, és minden apró rést kitölt a felületen.
Így egy varratmentes, vízzáró és szigetelőréteg hozható létre, mely megszünteti a beázásokat, elvágja a rovarok útját és kiküszöböli a hőhidak megjelenését. A kiváló hőszigetelési tulajdonságai miatt pedig télen sokkal kevesebbet kell költeni a fűtésre, nyáron pedig kint marad a nagy hőség.