Az építőipar egy folyamatosan változó terület, ahol nem csak a kutatás-fejlesztés diktálja a tempót, de az egyre szigorodó állami és EU-s előírások is. A szabályozások kiemelt figyelmet fordítanak a hőszigetelésre, mely az elmúlt 30 év alatt jelentős fejlődésen ment át.

Loading...

Míg az 1980-as években erre még nem nagyon figyeltek oda, a 2000 után épült épületeknél ez már változott, , 2020-ra pedig már elértünk oda, hogy majdnem passzívházakat lehet csak felhúzni.

A változások nem mehettek volna végbe olyan fejlesztések nélkül, mint a purhab. Bár ez az építőanyag nem újkeletű, igazi reneszánszát az utóbbi 10-15 év hozta el, miközben az összetevők is átalakultak. A megalkotásakor a pur sokkal keményebb volt, ma viszont nagyon sokféle területen lehet bevetni. Ebben a cikkben azokat az aspektusokat gyűjtöttük csokorba, ahol komoly változásokat hozott a purhab az építőiparban.

Jött, látott és győzött

A purhab kicsit tényleg olyan, mint a Julius Caesar a szenátusnak küldött üzenete, melyben csak annyit üzent a zelai csatáról, hogy „Jöttem, láttam, győztem.” Ma már garantáltan nem találni olyan építőipari brigádot, amelyik ne hallott volna a purhabról. Néha kicsit túlzásba is viszik az alkalmazását, mivel az anyag könnyű kezelhetősége és kiadóssága miatt gyakran kísértésbe esnek, és ezzel próbálják egyszerűbben megoldani a dolgokat.

Az azonban elvitathatatlan, hogy az építőipari folyamatok sokkal könnyebbek és jobbak lettek a purhab miatt. Korábban a szálas szigetelőanyagok felhasználása volt az elterjedtebb, melyek most  számos területen szorulnak ki. A purhab esetén ugyanis nem kell vágni vagy nehéz táblákat hordani, ráadásul az olyan szigetelők, mint az üveggyapot vagy a kőzetgyapot, rendkívül szúrnak is. Nehezebbé teszik az építéseken dolgozók életét, emellett esetleges kiporzásuk miatt apró részecskék szállhatnak a levegőben, melyek hosszútávon nem tesznek jót a tüdőnek.

Nem lehet elmenni amellett a jellemző mellett sem, hogy a szálas anyagok az idő előrehaladtával összeeshetnek, ezzel csökken a hatékonyságuk, a megjelenő réseknél pedig hőhíd alakul ki. Az ilyen pontszerű vagy csíkszerű hidak mentén szökik a hő, lecsapódik a nedvesség és megjelenik a penész.

A purhab ezzel szemben könnyen felhordható, legyen szó injektálásról vagy szórásról. A bekevert komponensek a levegővel érintkezve többszörösére dagadnak, és olyan összefüggő, varratmentes felületet alakítanak ki, amelynél kizárt a hőhíd. A munkásoknak nem kell többé szigetelőanyagot vágni, nehéz bálákat hordani, illetve egész nap vakarózni az üvegszál vagy kőzetszál miatt. Ami viszont még fontosabb, az elkészült szigetelés az évek során sem fog apró, levegőben szálló részekre bomlani.

Az építkezés gyorsaságán is sokat dobott a purhab megjelenése, főleg a szórt változatnál nagyon látványos ez a folyamat. Természetesen itt is szükség van a hordozó felület előkészítésére, melyet portalanítani és zsírtalanítani kell, de ez a szakembereknek nem okoz gondot. Ezt követően már csak egy kis vízpermettel kell meghinteni a területet, majd kezdődhet a poliuretán hab felvitele.

A munkát végző szakemberek a megfelelő védőöltözetet felhúzva, lépésről-lépésre haladnak végig az munkaterületen. A szórt hab pillanatokon belül megdagad, és kitölti a legapróbb réseket is. Amennyiben szükséges, a purhab több rétegben is felvihető, melyhez szintén nem kell túl sok idő. Még az olyan hatalmas méretek sem okoznak gondot, mint amelyek az ipari csarnokokra jellemzők.

A tempósan haladó, pur habot szóró szakemberek látványa igazán 21. századi megoldást juttat az eszünkbe, a szálas anyagokkal küzdő, azokat egyesével helyükre hordó, majd rögzítő munkásokkal szemben.

A pur abból a tekintetből is kiváló választás, hogy a megszilárdulása után a felesleg egy éles célszerszámmal, tapétavágóval vagy speciális késsel levágható. A képződő hulladék ráadásul nem veszélyes anyag, és akár a kommunális szemétbe is elhelyezhető. Ez ismét egy olyan tulajdonság, amely annyira nem jellemző az építőanyagokra.

A varratmentességhez egy újabb előny is társítható, mely a penész mellett sok otthonban okoz visszatérő problémát. A szálas szigetelőanyagoknál a réseken át rovarok, rágcsálók vagy más kártevők juthatnak az épületbe, melyek a legkisebb lyukakat is megtalálják. A purhab segítségével kialakított összefüggő felület viszont teljesen elzárja ezeknek az állatoknak az útját, így többet nem kell foglalkozni velük. Még az olyan apró rovarok sem jutnak át a szigetelésen, mint a hangyák vagy a darazsak, melyek komoly kiadást és fejfájást szoktak okozni az épület tulajdonosainak.

Végül pedig, a purhabbal jobb dolgozni. Szakértelem persze kell hozzá, de a védőöltözetben történő szórása össze sem hasonlítható ahhoz, amikor a szúrós és kiporzó szálas szigetelőanyagokat kellett egész nap hordani. A poliuretán hab elterjedése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az építőipar vonzóbb munkahely lett, mely nem elhanyagolható a szektorra jellemző munkaerőhiány miatt.