A hővel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban, melyek közül több egyértelműen helytelen, míg másoknál már el kell gondolkodnunk, hogy mennyi igazság van mögötte. Ebben a cikkben olyan félreértéseket gyűjtöttünk össze, melyek a hőhöz kapcsolódnak.

A leggyakoribb tévhitek

Tévhit: A hő és a hőmérséklet ugyanazt jelenti.

Valóság: A hő egy megadott energiamennyiséget jelent, a hőmérséklet pedig egy dolog aktuális állapotát.

Habár a mindennapokban ezt a két, szorosan összefüggő fogalmat ugyanazon dolognak vesszük, a tudományban elkülönülnek egymástól. A hő ugyanis azt az energiamennyiség, mely két, egymással kapcsolatban lévő tárgy között került átvitelre. Jele a Q, mértékegysége a Joule (J).

A hőmérséklet ezzel szemben egy állapothatározó, és mindig egy tárgy makroszkopikus tulajdonságait írja le. A hétköznapi élet szóhasználatára lefordítva: a hőmérséklet megmutatja, hogy egy dolog mennyire meleg vagy hideg.

Tévhit: A hőmérséklet egy adott anyagnak vagy a tárgynak a tulajdonsága.

Valóság: A hőmérséklet nem függ az adott tárgyaktól vagy az anyaguktól. Azonos körülmények között eltérő tárgyaknak is ugyanolyan lesz a hőmérséklete.

A hétköznapokban gyakran hisszük azt, hogy az egyes tárgyakhoz valamekkora hőmennyiség kapcsolódik. Például, a vasat hidegnek, egy fafelületet pedig melegnek érezzük. Ha végig megyünk egy házban, akkor a járólapot hűvösebbnek, a parkettát pedig melegebbnek fogjuk vélni. A valóság viszont az, hogy ha mindegyik felület már régóta ki van téve ugyanannak a környezeti hőmérsékletnek, akkor pontosan ugyanolyan melegnek számítanak.

Tévhit: Egy tárgy hőmérséklete függ a méretétől.

Valóság: Egy tárgy hőmérséklete nem függ a méretétől.

Az is sokszor hallható fals infó, hogy a nagyobb tárgyak melegebbek, mint a kisebbek. Ez persze nem így van, a hő intenzív állapotjelző, és nem függ a tömegtől, mérettől vagy kiterjedéstől. Például, ha egy dolgot elfelezünk, akkor azzal nem csökken a felek hőmérséklete, hanem ugyanakkora marad.

Tévhit: A meleg és a hideg két eltérő dolog.

Valóság: A hideget gyakorlatilag a meleg hiányának lehet tekinteni. A két dolog szorosan kapcsolódik egymáshoz, egy spektrum két végének lehet megfeleltetni őket.

A hétköznapokban használt meleg és hideg fogalmak ráadásul szubjektív kifejezések, mivel nem csak az adott környezettől függ, mi számít egyiknek vagy másiknak, hanem akár az érzékelő személyétől is.

A hideg nem terjed egyik tárgyról a másikra, hanem a hő terjed ilyen módon. Az iránya szerint mindig a melegebb felől halad a hidegebb felé. Ennek megfelelően, amikor télen azt látjuk, hogy egy dolog elkezd megfagyni, akkor nem a hideg kúszik egyre közelebb, hanem a meleg szivárog el az adott helyről, emiatt kihűl a tárgy.

Tévhit: A melegen tartó tárgyak hőforrásnak számítanak.

Valóság: A melegen tartó tárgyak megtartják a hőt.

Természetesen az olyan dolgok, mint a pulcsi, takaró vagy kabát nem rendelkeznek saját hőforrással, hanem valamilyen módon megakadályozzák a hő elszökését. Ennek számos módja lehetséges, a klasszikus megoldás a levegőréteg felhasználása, amely segít a meleg megtartásában.

Tévhit: Minden anyag 100 °C-on forr fel.

Valóság: Az anyagok a rájuk jellemző forrásponton forrnak fel.

A forráspont olyan hőmérsékletet jelent, amikor egy folyékony anyag gőznyomása megegyezik a környezeti nyomással. A hőmérséklet további emelkedésével pedig az adott anyag gőzzé válik. A víznél normális környezeti nyomás esetén ez 100 °C-on történik meg, de más anyagoknál teljesen eltérő, például az aceton már 56 °C-on felforr, a higany viszont csak 356 °C-on.

A nyomás fontos szereplő a forráspont esetében, mivel a nyomás változtatásával eltolódik a mértéke. Ezt az elvet használja ki például a kukta, mely a rázárt fedelével megemeli az edényben lévő nyomást, így a víz később forr fel.

Tévhit: A jég hőmérséklete nem változik meg melegítéskor.

Valóság: A jég hőmérséklete addig növekszik, míg el nem éri az olvadáspontját.

Ha a jeget melegítjük (vagy a levegő, nap valamilyen más dolog melegíti), akkor növekszik a hőmérséklete. Ez egészen addig így történik, míg el nem éri az olvadáspontját, ekkor a felmelegedés megáll. A vízzé vált jég ezután tovább melegszik.

Minden szilárd anyagnak van olvadáspontja, ennek eléréséig a benne található kristályos kötések nem bomlanak fel. Amint a hőmérséklet megfelelő, az anyag egy magasabb energiájú állapotot vesz fel. A folyamat ellentéte a fagyás, melyet szintén nem csak vízre értelmeznek a hőtanban, és a fagyáspont az a hőmérséklet, amikor az anyag újra szilárddá válik.

Tévhit: A hő mindig felfelé száll.

Valóság: A hő többféle módon terjedhet, és nem csak felfelé.

A valóban tévhit, hogy a hő mindig felfelé szállna, ennek elterjedése a meleg-hideg levegőhöz kötődik. Az igaz, hogy a levegő felmelegedve felfelé száll, de ennek oka az, hogy ilyenkor könnyebbé válik a hidegebb légrétegeknél.

A hő azonban többféle módon terjedhet, lehet hősugárzás, hőáramlás vagy hővezetés is. Az egyetlen ökölszabály, hogy a hő mindig a melegebb dolgok irányából terjed a hidegebbek felé, és ez egyáltalán nem biztos, hogy a felfelét jelenti. Egy általános iskolai kísérlettel jól bebizonyítható ez a tétel, amikor egy égő gyertyához támasztanak egy kanalat. A kanál asztalon lévő mélyebb részébe egy kis vajat tesznek, ami rövid időn belül megolvad az evőeszköz szárán lefelé terjedő hő miatt.