A hőszigetelés önmagában nagyon jó dolog, hiszen csökkenti a fűtési és hűtési költségeket, javítja az energiahatékonyságot, valamint kényelmesebbé teszi az otthonunkat. Van azonban olyan is, amikor már túlzásba esünk, és az épület túl jól van szigetelve. Ebben az esetben annyira légmentesen zár és hőszigetel, hogy az már kellemetlenségeket okoz.
A szigetelés szerepe
A hőszigetelés valódi célja, hogy csökkentse az energia áramlását a ház belseje és külvilága között. Ez azt jelenti, hogy a téli hidegben bent tartja a meleget, nyáron pedig gátolja a hő bejutását. Modern épületekben ráadásul nemcsak a szigetelés erős, hanem a szerkezet is nagyon légzáróvá válik. Ennek hatására minimálisra csökken a levegő be- és kiáramlása. Ez önmagában energiatakarékos és kényelmes megoldás, azonban fontos feltétel, hogy a levegőnek folyamatosan cserélődnie kell. Amennyiben ez nem történik meg, a ház belseje könnyedén légbuborékká válhat.
A rossz levegőminőség és a ventiláció hiánya
Egy túlságosan jól szigetelt házban a friss levegő nehezen jut be, miközben a belső levegőben felgyülemlik a szén-dioxid és más gázok. Emellett felhalmozódnak még a bútorokból, burkolatokból, tisztítószerekből származó illékony szerves vegyületek, végül pedig páratöbblet alakul ki. A folyamatos főzés, zuhanyzás, valamint a növények jelenléte mind-mind nedvesség kibocsátással járnak. Amennyiben ezek a gázok és a páratartalom nem kerülnek eltávolításra megfelelő szellőzéssel, az a levegő minőségének romlásához vezethet, ami végül fáradtságot, valamint fejfájást és egyéb koncentrációs problémákat okozhat. Nem beszélve arról, hogy idővel akár légúti panaszokat is okozhat, olyan tüneteket, amelyek gyakran okoznak egyéb betegségeket.
A ház légmentes lezárása tehát önmagában nem elég. Ha nem gondoskodunk a levegő utánpótlásáról és cseréjéről, akkor egészségügyi és komfortproblémákkal nézhetünk szembe.
Az összegyűlt nedvesség, mint rejtett ellenség
A szigetelt otthonok fő problémája, hogy gyakran felhalmozódik bennük a pára, főleg a fürdőszobában, a konyhában, és azokban a helyiségekben, ahol sok a nedvesség, a növény. Mivel a levegő nem áramlik, a pára megtapad, ami az ablakon és a falakon penészt okozhat. Ez a környezet kedvez a penészgombáknak, amelyek könnyen károsíthatják az épület szerkezetét is. Sokan úgy vannak vele, hogy ez csak esztétikai probléma, esetleg az egészségre van káros hatással, pedig valójában az allergia csak egy a sok probléma közül, amit a folyamatos nedvesség által okozott penész kivált. Sokkal nagyobb gond, hogy idővel az otthonunkat is tönkre tudja tenni. Ez azonban kiküszöbölhető lenne megfelelő szigeteléssel.
Nemcsak a hideg okozhat problémát

Gyakran gondoljuk azt, hogy a hőszigetelés csak a hideg elleni védelemről szól, azonban ez téves felvetés. Előfordulhat ugyanis, hogy túl meleg lesz a házban. Erősen szigetelt, légmentesen zárt épületekben a nyári hő az ablakokon és a szerkezeten keresztül könnyen bejut, távozni azonban már nem tud. Ennek hatására a belső térben hőfelhalmozódás keletkezik, ami főleg akkor okoz gondot, ha nincsen megfelelő hűtés vagy átszellőztetés odabent. Ez nemcsak kényelmetlenség, hanem igen energiaigényes is. A klímák intenzívebb használata ugyanis növeli az áramfogyasztást, ami hatással lesz a fenntartási költségek növekedésére.
Mi a megoldás?
Egyetlen szigetelés, még a purhab szigetelés sem működhet megfelelő szellőzés nélkül. A modern, energiatakarékos házakban ezért is alkalmaznak egyre gyakrabban mechanikus szellőztető rendszereket, mint az MVHR (hővisszanyerős szellőztetés), amelyek frissebb levegőt hoznak be a lakásba, miközben eltávolítják a párásat. Emellett gyakori használatban van még a páraelszívó is, amely nagy segítséget jelent a fürdőszobában, a konyhában, ahol sok a nedvesség, a pára, ezáltal nagy a penész kialakulásának esélye.
Fontos továbbá a szellőző nyílások és a légcserélő berendezések alkalmazása, amelyek hatékonyan biztosítják, hogy a belső levegő véletlenül se stagnáljon. Ezek a rendszerek képesek egészséges beltéri klímát teremteni az otthonunkban anélkül, hogy jelentős hőveszteséget okoznának.
Kiemelt információk
Lépjen velünk kapcsolatba!
Nézd meg további bejegyzéseinket is!


